Milyen hatása van a C vitaminnak a különféle vírusok ellen?

C-vitamin

Napjainkban számos klinikai vizsgálat és tanulmány igazolja, hogy a C-vitamin kiválóan hat a vírusok ellen. A legutóbbi ilyen vizsgálatot a dr. Rath kutatóintézet végezte. Lényegében mindez placebóhoz köthető klinikai és kontrollált tanulmány, ami elsősorban azt igazolja, hogy a C-vitamin képes csökkenteni a halálozás mértékét azoknál a COVID-19 betegeknél, akik életveszélyes állapotban vannak.

Ennek a tényét egy placebókontrollált, randomizált intervenciós klinikai vizsgálattal igazolták, tehát olyan COVID-os betegeken végezték az eljárásokat, akik már nagyon előrehaladott állapotban voltak, de a nagy dózisú C-vitaminnak köszönhetően a halálozási arány a felére csökkent. Placebót kapott kontrollcsoportokkal rengeteg összehasonlítást is végeztek.

A vizsgálatok több központban lettek elvégezve, az egészet a Wuhani Egyetem kórháza koordinálta, ami nem véletlen, hiszen ebből a tartományból robbant ki a világjárvány.

Azokat a betegeket vonták be a vizsgálatokba, akik a fertőzés életveszélyes szakaszában voltak és jellemzően az intenzív osztályokon feküdtek. Minden páciens a protokollnak megfelelő kezelésen esett át. Bizonyos csoportok tagjai napi 24 gramm C-vitamint kaptak intravénásan, míg mások placebót. Ezt követően az összehasonlítások azt mutatták, hogy kisebb a halálozási arány azoknál a betegeknél, akik nagy dózisú C-vitamint kaptak. Ezen kívül az antivirális hatás még jobban fokozható, ha a vitamint más mirotápanyaggal is kombinálják.

Klinikai vizsgálatok a C-vitaminnal kapcsolatosan…

A véroxigén-szint is jobbnak bizonyult a C-vitamin kezelésben részesülő covidban szenvedőknél, mivel az oxigén képes volt jobban szétszóródni a tüdő alveoláris sejtjeiben, ezáltal a vörösvértestek nagyban tudtak telítődni. Ennek köszönhetően a tüdőszövet nem volt annyira gyulladt, ezt gyulladásmarkerek segítségével ellenőrizték és igazolták. A C-vitaminos kezeléseknek nem volt semmilyen mellékhatása, ráadásul a túlélési esély is nagyobbnak mutatkozott a kezelésben résztvevőknél.

A tanulmányban azt is leírják a szakemberek, hogy nem volt tisztázható a C vitamin működését magyarázó mechanizmus közvetlen hatása a vírusra nézve. A megállapítást abban a kutatási tanulmányban is feljegyezték, amelyet Dr. Alexandra Niedwiecki vezetett a Dr. Rath Kutatóintézetben.

A kutatások eredményei meghatározó szerepet töltenek be az egészségügyi stratégiák kialakítása folyamán.

A kutatással kapcsolatos dokumentumok:

Klinikai vizsgálat a nagy dózisú C-vitamin alkalmazásáról a COVID-19 kezelésében: https://www.researchsquare.com/article/rs-52778/v2